Sziasztok!
Most talán nem úgy kezdem a bejegyzésemet, ahogy szoktam, hiszen ez már nem újdonság, hogy megígérem, hogy ,,hamarosan jelentkezem, most nem kell sokat várnotok rám"...
Mindenki aki ismer az már tudja, és a bejegyzéseimet csak olyanok olvassák akik nagyon is jól ismernek. ♥️
Most kivételesen nem felejtettem el, hogy irjak, majdnem minden nap a fejemben volt.
Kicsit közbejátszott az idő (mondjuk ezt nézhetjük kifogásnak is...) és a legnagyobb probléma az volt számomra, hogy nem tudtam, hogy miről is tudnék írni nektek, hiszen március óta szinte ugyan az volt mindenhol a szituáció.
Röviden, hogy mi is történt velem mielőtt a lényegre térnék...
-Az első születésnapom (a 20.) a családom nélkül;
-megírtam az első házidolgozatomat, 3 hét helyett, 3 nap alatt.... (a jegyem elég jó lett ahhoz képest... :D )
-anyáknapja az anyukám nélkül
-születésnapok amiken nem tudtam ott lenni (40., 70. ....)
-akkor sem látthattam a családom amikor 700km helyett 50m-re voltak, vagy nem ölelhettem meg őket amikor 10 lépésre álltak tőlem
Egész végig, ezalatt a tanulságos idő alatt csak járt az agyam, hogy mit kezdjek ezzel a helyzettel.
Lemondták az összes munkámat, a számlák amiket be kellett fizetnem nem csökkentek ezzel arányosan sajna.
Mégis az járt egész végig a fejemben, hogy ,,minden attól függ, hogy mit hozunk ki belőle".
A napok eltellnek, és sajnos egész végig korlátozások között teltek, és én úgy gondoltam, hogy a nap így is úgyis eltellik, akkor is ha én egész nap zokogok, és akkor is ha ebből a legjobbat hozom ki.
Úgy döntöttem, hogy nem engedem, hogy a rosszkedv döntsön, és végig az volt a célom, hogy ezt a gondolkodást ,,tanítsam" meg a körülöttem élőknek. Szerencsére, mire elfogyott volna az energiám, hogy mindig minenkit a mosolyra tanitsak, addigra megértették a lényegét és amikor lemerültem volna ők fogták meg a kezemet és próbálták vissza csalni a mosolyt az arcomra.
A bezártság alatt elkezdtem sportolni, ami már mindennapi részévé vált az életemnek, és rájöttem, hogy ez az az idő amit a saját egészségemre fordíthatok.
20 évesen igenis sportosnak kellene mondjam magamat és visszagondolva nem szeretném azt mondani, hogy már akkor is túlsúlyos voltam és nekem ez nem ment.
Ez volt az az idő, amikor ,,volt időm" magamra.
Az egyetem is elkezdődött közben, ami néha néha elég sok bizonytalanságot hoz az életembe:
Valóban ez az amit csinálnom kellene? Megtudom én ezt csinálni? Képes vagyok erre? Még a németeknek sem nagyon megy, padig a sajat anyanyelvük... Aztán jön valami vagy valaki aki kicsit megerősít abban amit csinálok..
Utoljára futás közben gondolkoztam rajta, hogy az rendben van, hogy a célon kell tartani a szemedet.... de néha a cél olyan messzinek tűnik, hogy reménytelennek tűnik elérni odáig. Viszont ha az út során a távoli végcél mellett, kisebb és közelebbi célra öszpontosítunk, nem tűnik annyira nehéznek elérni :) Ez igaz a futásra, az életre és mindenre. A lényeg, hogy mindig egy pár lépéssel tovább, mint amit gondolsz, hogy meg tudod csinálni.... Ez az új mottóm.. :)
♥️Szeretnélek titeket is egy kicsit motiválni arra, hogy minden napban keressétek a jót, mert igen is a legsötétebb napokon is akad egy-egy fénysugár. Az élet túl rövig ahhoz, hogy ne a legjobbat hozzuk ki belőle. És minden embernek segíthesz annyival, hogy egy mosollyal szebbé teszed a napját.♥️
Egyszer csak jelentkezem,
Nagyölelés mindenkinek:
***Jégvirág***
Most talán nem úgy kezdem a bejegyzésemet, ahogy szoktam, hiszen ez már nem újdonság, hogy megígérem, hogy ,,hamarosan jelentkezem, most nem kell sokat várnotok rám"...
Mindenki aki ismer az már tudja, és a bejegyzéseimet csak olyanok olvassák akik nagyon is jól ismernek. ♥️
Most kivételesen nem felejtettem el, hogy irjak, majdnem minden nap a fejemben volt.
Kicsit közbejátszott az idő (mondjuk ezt nézhetjük kifogásnak is...) és a legnagyobb probléma az volt számomra, hogy nem tudtam, hogy miről is tudnék írni nektek, hiszen március óta szinte ugyan az volt mindenhol a szituáció.
Röviden, hogy mi is történt velem mielőtt a lényegre térnék...
-Az első születésnapom (a 20.) a családom nélkül;
-megírtam az első házidolgozatomat, 3 hét helyett, 3 nap alatt.... (a jegyem elég jó lett ahhoz képest... :D )
-anyáknapja az anyukám nélkül
-születésnapok amiken nem tudtam ott lenni (40., 70. ....)
-akkor sem látthattam a családom amikor 700km helyett 50m-re voltak, vagy nem ölelhettem meg őket amikor 10 lépésre álltak tőlem
Egész végig, ezalatt a tanulságos idő alatt csak járt az agyam, hogy mit kezdjek ezzel a helyzettel.
Lemondták az összes munkámat, a számlák amiket be kellett fizetnem nem csökkentek ezzel arányosan sajna.
Mégis az járt egész végig a fejemben, hogy ,,minden attól függ, hogy mit hozunk ki belőle".
A napok eltellnek, és sajnos egész végig korlátozások között teltek, és én úgy gondoltam, hogy a nap így is úgyis eltellik, akkor is ha én egész nap zokogok, és akkor is ha ebből a legjobbat hozom ki.
Úgy döntöttem, hogy nem engedem, hogy a rosszkedv döntsön, és végig az volt a célom, hogy ezt a gondolkodást ,,tanítsam" meg a körülöttem élőknek. Szerencsére, mire elfogyott volna az energiám, hogy mindig minenkit a mosolyra tanitsak, addigra megértették a lényegét és amikor lemerültem volna ők fogták meg a kezemet és próbálták vissza csalni a mosolyt az arcomra.
A bezártság alatt elkezdtem sportolni, ami már mindennapi részévé vált az életemnek, és rájöttem, hogy ez az az idő amit a saját egészségemre fordíthatok.
20 évesen igenis sportosnak kellene mondjam magamat és visszagondolva nem szeretném azt mondani, hogy már akkor is túlsúlyos voltam és nekem ez nem ment.
Ez volt az az idő, amikor ,,volt időm" magamra.
Az egyetem is elkezdődött közben, ami néha néha elég sok bizonytalanságot hoz az életembe:
Valóban ez az amit csinálnom kellene? Megtudom én ezt csinálni? Képes vagyok erre? Még a németeknek sem nagyon megy, padig a sajat anyanyelvük... Aztán jön valami vagy valaki aki kicsit megerősít abban amit csinálok..
Utoljára futás közben gondolkoztam rajta, hogy az rendben van, hogy a célon kell tartani a szemedet.... de néha a cél olyan messzinek tűnik, hogy reménytelennek tűnik elérni odáig. Viszont ha az út során a távoli végcél mellett, kisebb és közelebbi célra öszpontosítunk, nem tűnik annyira nehéznek elérni :) Ez igaz a futásra, az életre és mindenre. A lényeg, hogy mindig egy pár lépéssel tovább, mint amit gondolsz, hogy meg tudod csinálni.... Ez az új mottóm.. :)
♥️Szeretnélek titeket is egy kicsit motiválni arra, hogy minden napban keressétek a jót, mert igen is a legsötétebb napokon is akad egy-egy fénysugár. Az élet túl rövig ahhoz, hogy ne a legjobbat hozzuk ki belőle. És minden embernek segíthesz annyival, hogy egy mosollyal szebbé teszed a napját.♥️
Egyszer csak jelentkezem,
Nagyölelés mindenkinek:
***Jégvirág***
Megjegyzések
Megjegyzés küldése