Megvalósult álom?

Sziasztok!!

Inkább most nem azt említeném meg elsőnek, hogy mennyi idő telt el azóta, hogy írtam.. :D

Kezdjük ott, hogy Februárban letudtam egy nagyon sikeres német Irodalom írásbeli érettségit, és egy nem túl sikeres matek és fizika szintén írásbeli érettségit.. :D
A lényeg, hogy túlvoltunk rajta és ez teljesen boldoggá tett (arról nem is beszélve, hogy kb. 20 kiló esett le a vállamról hirtelen).

Eközben a tizenéves életkorom utolsó évébe is beleléptem, miközben rohamosan közeledtek a magyar rendszer szerinti írásbeli tantárgyak az én esetemben CSAK magyar volt, kicsit szégyelltem is magamat a többiek mellett... :D

Eközben dönthetetlenül, makacs fejjel kűzdöttem azért, hogy találjak egy céget ahol a gyakorlati részét csinálhatom a képzésemnek, azaz rendezvényszervezés ( de az egyetemről hallani sem akartam).
Végül nagy boldogságomra találtam egy müncheni céget aki elhívott egy beszélgetésre, majd 2 próbanapot tölthettem náluk, ami sok változást hozott a jövőmet illetően..

Szórakozottan, de stresszesen és kétségbeesetten a szóbelikhez közel de a világ legjobb és legjobbfejebb osztályában még ott volt a gondolat, hogy én ezt mégsem akarom.

NEM akarok ennek az embernek dolgozni, igenis szeretnék iskolába járni, egy új országban, új helyen igenis szükségem van arra, hogy nem egy 3 fős cégnél egy öreg, zsémbes és beképzelt embernek dolgozzak aki minden önbecsülésemet a porba rombolja minden egyes szavával és ezek mellett minden hétvégém és estém rámenjen erre a munkára.

Nagyon rossz érzés volt, hogy egész végig ezért kűzdöttem, és most amikor elöttem a lehetősség akkor nem akarok élni vele.

Ez a próba nap azt érte el, hogy pánikrohamokat kaptam, nyugtató teát ittam, és rettegtem minden egyes telefonhívásnál és E-Mailnél, hogy a főnök jelentkezik.

Rengeteget gondolkoztam, hogy ha nem ez az irány, akkor mi?
Borzasztó volt azt érezni, hogy egész eddig saját magamat hazudtoltam meg és igazából fogalmam sincs, hogy ki vagyok és mi az amiben megtudnám állni a helyemet.

Abban voltam biztos, hogy nekem most arra van szükségem, hogy tanuljak, mert hülyén hangzik, vagy nem, de engem ez tesz boldoggá.
Az utolsó évben remek terápiaként szolgált az autó vezetés, a kolesz és az otthonom közti távolság hetente kétszer pont elég volt arra, hogy néha kisírjam magam, vagy végig gondoljam a dolgokat.

Egy ilyen út folyamán történt. Mint derült égből a villámcsapás jött a felismerés.

Gimnáziumi tanár szeretnék lenni.

Nem csak azért, mert örökre szeretnék részese lenni a gimnáziumi környezetnek ( de ez egy nyomós ok), hanem mert szeretnék olyan tanár lenni, aki igenis ott tud lenni a diákjainak ha szükségük van rá és szeretném, ha nem is minden, de sok diáknak tehetném lehetővé, hogy olyan szép legyen a gimis időszakuk mint nekem volt.
A következő gondolatom az volt, hogy talán így megint lehetek frankelos. :) (most megint kirázott a hideg)

Így történt, hogy a nagy kétségbeesésből egy nagy vitába és mégnagyobb kétségbeesésbe cseppentem.

Ugyanis voltak akik az első tervemet jobban támogatták volna mint a 2-at. Rengeteg pro-contra érv sorakozott, de a középen az állt, hogy ,,BOLDOGSÁG". Azt hiszem ez lett a döntő szempont.
Rengeteg segítséget, tanácsot és támogatást kaptam a tanáraimtól, a nevelőimtől és a családomtól.
És ha már csöpögős akkor legyen teljesen az; akkor is ha nem olvassák a blogomat, vagy nem tudják, hogy ki is a Jégvirág... nagyon hálás vagyok mindegyiküknek ezért, hogy ott voltak és segítettek megtalálni a helyes utat.
A döntés végül úgy hangzott, hogy megpróbálom a cégnél a gyakorlatot és ha nem tetszik otthagyom.

Eközben persze nem állt meg az idő egy percre sem.
Közben elballagtunk, meg szerenádoztunk, meg a koleszból is elballagtunk... aztáán rengeteg tanulás és készülődés, persze kis szórakozás és már el is értünk a szóbeli érettségikhez.

Én itt sem vittem tulzásba, 3 szóbeli vizsgám volt, amiből 2 tetszett :D

Viszonylag jó eredményekkel sikerült lezárnom ezt az időszakot. :)

Én a bankettet arra használtam, hogy mindenkitől, aki nekem fontos elköszönjek, és a rég bennem levő gondolatokat megosszam barátaimmal/ismerőseimmel/tanáraimmal és a nevelőimmel.

Soha, de soha nem éreztem ennyire a 6 év alatt, hogy frankelos vagyok és még soha nem éreztem az évfolyamtársaimat, osztálytársaimat és tanáraimat ennyire közel magamhoz illetve a szívemhez.

Na jó, abbahagyom már az érzelgősséget, na jó, lehet nem fog menni, de higgyétek el mostanában amúgy nagyon vicces vagyok.. :D

A filmbe illő este után még volt két hetem a családommal. Meglátogatott a régi cserediákom is Németorszából is, szóval sűrű lett az utolsó két hét otthon.

Július 14-én hivatalosan is kiköltöztem Németországba.

Másnap rögtön mehettem a gyakorlatra ahhoz a bizonyos céghez.
A két hétből egy napot csináltam, mert közöltem a főnökkel, hogy szerintem hagyjuk egymást miután többször is hülyére vett és megalázott. Zokogtam az ebédszünetben majd amikor végre ott mertem hagyni.

Még soha semmit nem adtam fel így.

Az elkövetkező időszak azzal telt, hogy munkát kerestem, ügyeket intéztem és megnéztem az egyetemet is. ...Szerelem első látásra. :)

Nyaraláás meg kirándulás, új autó, aztán eljött az idő, hogy jelentkezzek az egyetemre.
Ezzel elkezdődött életem leg idegmarcangolóbb időszaka.

Nem hogy munkát nem találtam, de 3 hetet vártam a visszaigazolásra, majd jött az E-Mail, hogy nem fogadják el a magyar biztosításomat, és hiányzik egy elismervény egy tesztről. Minderre, hogy ezt pótoljam van 8 napom.

Enyhe pánik. 8 napon bellül nem lehet biztosítást kötni, és rettegtem, hogy itt elúszott az egyetem számomra.

Végül sikerült meghosszabbíttatnom az időt, a biztosítás megérkezett, találtam munkát, és a múlt héten megérkezett az értesítés, hogy hivatalosan is a Ludwig Maximilians Universität tanulója vagyok.
Már diákigazolványom is van róla. :D

A héten volt már rendezvény nekünk, hogy egy kicsit megismerjük egymást, az egyetemet és a szakot.

Rengeteg új embert ismertem meg, már nem érzem magam egyedül és nagyon boldog vagyok.

Elgondolkoztam, hogy annó amikor a blogot létrehoztam még sehol sem voltam. Fogalmam sem volt róla, hogy hogyan fog alakulni az életem.... de azt a címet adtam a blogomnak, hogy
 ,,Életem a német"...

Bármilyen formában is legyen ez értendő, de

Egyetemista

 vagyok

Németországban.

Köszönöm nektek a támogatást és, hogy hittetek és még mindik hisztek bennem, és soha nem hagyjátok, hogy feladjam.


Igyekszem hamarosan újra jelentkezni, de tudjátok, hogy van ez. :D

        Üdv:
***Jégvirág***