Igen.... el jött ez a nap is.... mikor végleg búcsút kell vegyek! Azt hiszem mától elindult egy másik irányba az életem. Lehet, hogy voltak olyan időszakok, amikor nagyon elegem volt az osztálytársaimból, és nagyon-nagyon vártam, hogy végre vége legyen... De az utolsó hetekben minden megváltozott. Ők is teljesen máshogy viselkedtek, és az én véleményem is megváltozott. Rájöttem, hogy nagyon szerencsés vagyok, hogy ezt a hat évet, így és itt éltem át! Nagyon sokan nem tudjál, hogy én egyáltalán hogy kerültem ide, most elmondanám nektek ezt a hat évet pár mondatban....
Egyáltalán nem volt biztos, hogy itt, ebben a suliban kezdem az iskolás éveimet, ugyanis egy költözés után voltunk... A családom egyik fele azt akarta, hogy ide jöjjek, a másik pedig azt, hogy városi suliba járjak.
Én nem bántam meg a döntést.
Úgy jöttem ide, hogy senkit nem ismertem, de mégis nagyon jól indult minden. Nagyon sok barátom volt, és osztályelsőként ( két másik osztálytársam mellet), kicsi osztálylétszámmal, nagyon jól éreztem magam.
Éppen a múltkor nézegettem az okleveleimet, és olyanokat is találtam amire nem is emlékeztem. Diák szavazással megválasztottak alsóban az év diákjának.
Nagyon sok mindenen mentünk keresztül, a hat év alatt, 5 osztályfőnökünk volt, kit jobban szerettünk, és volt akit annyira nem... Nagyon sok programot szerveztünk saját magunknak, pl.: Osztály buli, búcsúztató, farsangi fellépések....stb.
Felsőben már nem voltam annyira központi személyiség. Rengeteget változtam. Mostanában, sokkal jobban szeretem az ebereket meghallgatni, mint elmondani nekik az én problémáim, vagy örömömet.
A tavalyi évet szinte egyedül töltöttem, és most már bevallom, hogy rengeteget sírtam, nagyon elegem volt mindenből. senkivel nem nagyon beszéltem, ráadásul elvesztettem egy nagyon jó barátomat is, pedig azt reméltem, hogy majd akkor velem lesz, mikor egyszer nekem lenne rá szükségem. Igazából, nem hogy segített, hanem sokkal rosszabb lett. A szüleim eléggé féltettek, nagyon sok mindent megtettek, hogy jobb kedvem legyen, de nem nagyon ment nekik... az ő társaságukat sem kerestem. Aztán mintha minden megfordult volna.... egy ártatlan levél, és gyökerestől megváltozott az életem. Azután kiderült számomra, hogy mit jelent egy igazi barát! Hogy amikor bajban vagyok, akkor bármikor számíthatok rá! Azt is megtapasztaltam, hogy milyen valakiért igazán aggódni! Csak szégyellem magam, hogy ezt csak később vettem észre....
Tehát... az utolsó évem, egyre jobb lett. Az igazság az, hogy rettenetesen féltem, és jobban örültem volna, hogyha ez az évem kimarad. Nagyon jól tudtam, hogy nehéz lesz, de bele vágtam.
Az első félévben egész tűrhető volt, de nem akartam, hogy elkezdődjön az új év, mert nagyon féltem, és rengeteget kell majd tanuljak. Így lett. Januártól, márciusig nagyon sokat szenvedtem, és nagyon kimerültem.
Emlékszem a tételeimmel a kezembe aludtam el. De kibírtam, mert ketten is mellettem voltak.
Tudom, nem sokan tudják, hogy mit éltem át a felvételi időszakban, csak a szüleim, és a leges-legjobb barátom. A többieknek nem mutattam ki. Nem akartam gyengének tűnni, pedig nagyon is az voltam.
Ebben az időszakban nagyon sokat veszekedtem az anyukámmal és már nagyon elegem volt, sőt, apa is egyfolytában hergelt. De most már tudom, hogy mind a ketten jót akartak, és nagyon jól tudták, hogy anya bűntudatot vált ki belőlem, apa pedig ,,csak azért is" akaratot. Mind a kettő hatásos volt.
Megígértem, hogy úgy megyek el innen, hogy mindenkit átrugdosok, ez majdnem sikerült, egy embert nem sikerült, a négyből csak eggyel van gond.
Minden tanárom, sok sikert kívánt, és azt mondta, hogy álljam meg ott is a helyem.
Szeretnék most nekik mindent megköszönni, a némettanáraim nélkül nem sikerült volna... rengeteget tanultam tőlük! A magyar és töri tanáromnak is mindent köszönök! Ha nem lett volna olyan szigorú az elején, akkor most nem tartanék itt! A természet tanáromnak is köszönök mindent, ha nem idegesített volna fel, és nem adott volta egy kettest akkor, most tuti, hogy négyes lettem volna év végén! És köszönöm szépen neki, hogy dicséretet adott technikából, tudom, hogy csak azért, mert jól tudok gereblyézni!! :D
Az összes többi tanáromnak is köszönöm szépen, első sorban a kitartást, mert sokszor volt olyan, hogy szükség volt rá, nem vagyok könnyű eset! :P Szeretném megköszönni a szüleimnek is, hogy nem hagytak békén, és a barátnőmnek, akinek már nagyon sokszor megköszöntem, de szerintem még mindig nem elég!
Legutolsó sorban, az osztályomnak!!! Köszönöm szépen ezt a 6 szép évet! És nagyon fogtok hiányozni, akár mennyire is dilis egy társaság! ....Azt hiszem mindenkinek megköszöntem mindent, amit akartam!
A bizonyítványomról, csak annyit, hogy eddig betartottam az ígéretem, és kitűnő lett!
Szóval így teltek az elmúlt évek! Mindenféle titkot amit eddig nem mondtam el bizonyos embereknek, most tudhatják!
Itt a nyár, és nagyon-nagyon sok program, és tanulás vár rám!! Mindenképpen beszámolok majd, hogy merre jártam, és mit csináltam, de csak utólag! Igyekszem jelentkezni a nyáron is, de egy kicsit ritkábbak lesznek a bejegyzések.
Jó nyarat mindenkinek!
Hamarosan jövök:
Üdv:
***Jégvirág***
Egyáltalán nem volt biztos, hogy itt, ebben a suliban kezdem az iskolás éveimet, ugyanis egy költözés után voltunk... A családom egyik fele azt akarta, hogy ide jöjjek, a másik pedig azt, hogy városi suliba járjak.
Én nem bántam meg a döntést.
Úgy jöttem ide, hogy senkit nem ismertem, de mégis nagyon jól indult minden. Nagyon sok barátom volt, és osztályelsőként ( két másik osztálytársam mellet), kicsi osztálylétszámmal, nagyon jól éreztem magam.
Éppen a múltkor nézegettem az okleveleimet, és olyanokat is találtam amire nem is emlékeztem. Diák szavazással megválasztottak alsóban az év diákjának.
Nagyon sok mindenen mentünk keresztül, a hat év alatt, 5 osztályfőnökünk volt, kit jobban szerettünk, és volt akit annyira nem... Nagyon sok programot szerveztünk saját magunknak, pl.: Osztály buli, búcsúztató, farsangi fellépések....stb.
Felsőben már nem voltam annyira központi személyiség. Rengeteget változtam. Mostanában, sokkal jobban szeretem az ebereket meghallgatni, mint elmondani nekik az én problémáim, vagy örömömet.
A tavalyi évet szinte egyedül töltöttem, és most már bevallom, hogy rengeteget sírtam, nagyon elegem volt mindenből. senkivel nem nagyon beszéltem, ráadásul elvesztettem egy nagyon jó barátomat is, pedig azt reméltem, hogy majd akkor velem lesz, mikor egyszer nekem lenne rá szükségem. Igazából, nem hogy segített, hanem sokkal rosszabb lett. A szüleim eléggé féltettek, nagyon sok mindent megtettek, hogy jobb kedvem legyen, de nem nagyon ment nekik... az ő társaságukat sem kerestem. Aztán mintha minden megfordult volna.... egy ártatlan levél, és gyökerestől megváltozott az életem. Azután kiderült számomra, hogy mit jelent egy igazi barát! Hogy amikor bajban vagyok, akkor bármikor számíthatok rá! Azt is megtapasztaltam, hogy milyen valakiért igazán aggódni! Csak szégyellem magam, hogy ezt csak később vettem észre....
Tehát... az utolsó évem, egyre jobb lett. Az igazság az, hogy rettenetesen féltem, és jobban örültem volna, hogyha ez az évem kimarad. Nagyon jól tudtam, hogy nehéz lesz, de bele vágtam.
Az első félévben egész tűrhető volt, de nem akartam, hogy elkezdődjön az új év, mert nagyon féltem, és rengeteget kell majd tanuljak. Így lett. Januártól, márciusig nagyon sokat szenvedtem, és nagyon kimerültem.
Emlékszem a tételeimmel a kezembe aludtam el. De kibírtam, mert ketten is mellettem voltak.
Tudom, nem sokan tudják, hogy mit éltem át a felvételi időszakban, csak a szüleim, és a leges-legjobb barátom. A többieknek nem mutattam ki. Nem akartam gyengének tűnni, pedig nagyon is az voltam.
Ebben az időszakban nagyon sokat veszekedtem az anyukámmal és már nagyon elegem volt, sőt, apa is egyfolytában hergelt. De most már tudom, hogy mind a ketten jót akartak, és nagyon jól tudták, hogy anya bűntudatot vált ki belőlem, apa pedig ,,csak azért is" akaratot. Mind a kettő hatásos volt.
Megígértem, hogy úgy megyek el innen, hogy mindenkit átrugdosok, ez majdnem sikerült, egy embert nem sikerült, a négyből csak eggyel van gond.
Minden tanárom, sok sikert kívánt, és azt mondta, hogy álljam meg ott is a helyem.
Szeretnék most nekik mindent megköszönni, a némettanáraim nélkül nem sikerült volna... rengeteget tanultam tőlük! A magyar és töri tanáromnak is mindent köszönök! Ha nem lett volna olyan szigorú az elején, akkor most nem tartanék itt! A természet tanáromnak is köszönök mindent, ha nem idegesített volna fel, és nem adott volta egy kettest akkor, most tuti, hogy négyes lettem volna év végén! És köszönöm szépen neki, hogy dicséretet adott technikából, tudom, hogy csak azért, mert jól tudok gereblyézni!! :D
Az összes többi tanáromnak is köszönöm szépen, első sorban a kitartást, mert sokszor volt olyan, hogy szükség volt rá, nem vagyok könnyű eset! :P Szeretném megköszönni a szüleimnek is, hogy nem hagytak békén, és a barátnőmnek, akinek már nagyon sokszor megköszöntem, de szerintem még mindig nem elég!
Legutolsó sorban, az osztályomnak!!! Köszönöm szépen ezt a 6 szép évet! És nagyon fogtok hiányozni, akár mennyire is dilis egy társaság! ....Azt hiszem mindenkinek megköszöntem mindent, amit akartam!
A bizonyítványomról, csak annyit, hogy eddig betartottam az ígéretem, és kitűnő lett!
Szóval így teltek az elmúlt évek! Mindenféle titkot amit eddig nem mondtam el bizonyos embereknek, most tudhatják!
Itt a nyár, és nagyon-nagyon sok program, és tanulás vár rám!! Mindenképpen beszámolok majd, hogy merre jártam, és mit csináltam, de csak utólag! Igyekszem jelentkezni a nyáron is, de egy kicsit ritkábbak lesznek a bejegyzések.
Jó nyarat mindenkinek!
Hamarosan jövök:
Üdv:
***Jégvirág***
Megjegyzések
Megjegyzés küldése